Szolgáltatásaink

Főoldal / Galéria

Amit kínálunk

Az esküvő fotózás és videózás bizalmi kérdés. Kevés, ha tetszenek az esküvői munkáink. Ez csak az első lépés.

Az esküvői fotózás és videózás az egyik legnehezebb, legnagyobb szakmai felkészültséget igénylő ága a fotózásnak. Nincs lehetőség tévedésre, minden pillanatban topon kell lenni. Ezért megfelelő kihívást, örömöt és izgalmat jelent számunkra.

Ahogyan az elnevezéséből is sejteni lehet, nem egy ősi magyar népszokásról van itt szó. Ettől függetlenül egyre népszerűbb és mind a jegyes pár, mind a fotós részére számtalan előnnyel jár.

A baba története már a pocakban elkezdődik. Egyediek, mert egy még láthatatlan Életet állítanak középpontba. Szépek, mert a babáról és mamáról, egy közös lét pillanatairól szólnak.

A legjobb képeket a baba két hetes kora előtt lehet készíteni, mert ekkor még olyan mélyen alszanak, napközben is, hogy szinte bárhogy lehet formálni őket.

A gyerekek fejlődése során a családi pillanatok napi szintű dokumentálása elengedhetetlen fontosságú, ugyanakkor mindig adódik egy-egy olyan kiemelt esemény, amely egy profi fotós segítségét követeli.

Egy profi fotós csak úgy adja ki munkáját a kezéből, hogy azon elvégez némi javító munkát, a tökéletes végeredmény érdekében.

Digitális és hagyományos fotókidolgozást vállalunk. Széles méretválasztékunknak köszönhetően szinte bármilyen elképzelést a lehető legrövidebb idő alatt valósítunk meg. Digitális képeit bármilyen adathordozón hozhatja, vagy online az interneten keresztül is megrendelheti.

A Gócsa Fotó csapata majdnem 40 éve foglalkozik tablókészítéssel, több száz tablót fényképeztünk eddig. Fényképészekből és profi designerből álló csapatunk az egyszerűtől az egyedi tablóig mindenfélét készített.

Ősztől karácsonyig és tavasszal különböző vidám és mesés hátérrel, valamint mobil, profi műteremmel vonulunk ki. Kínálatunkban minden esetben szerepel akciós ajánlat is. A fényképezés időpontját az óvoda nevelői határozzák meg. Az egyéni képek készítése mellett lehetőség van testvéri és baráti felvételek megörökítésére.

Szerencsére egyre nyitottabbak az emberek a különleges események fotó- és videó szolgáltatásainak megrendelésére.

A fotókönyv a digitális képeknek új értelmet ad. Tartós, és igazán minőségi megoldás képeid megőrzésére. Egy fotókönyv képes mindarra, amit egy hagyományos fotóalbum nem tud nyújtani.

Vállaljuk céges rendezvények rögzítését digitális fotón és videón. Készítünk reklám felvételeket, termékfotókat. Ez magába foglal image - értékű design fotókat.

Jászberényi üzletünkben a teljes nyitva tartási idő alatt készítünk műtermi minőségű igazolványképeket.

A család minden tagja számára személyre szabott naptárt, vagy céges ajándékként kedves ügyfelei saját képeivel – és céglogójával – ékesített egyedi példányt nyújthat át.

Ügyfeleink mondták

  • Nagyon köszönjük! A képek csodásak, a meglepetés vetítés is nagyszerű volt és a bekeretezett kép is a falra került! De nem utolsó sorban, olyan volt, mintha a családtagjaink lettetek volna, annyira figyelmesek és kedvesek voltatok, ez nagyon sokat jelentett nekünk! Alig várjuk a többi képet!

    Viki és Zoli
  • "Annyira örülünk, hogy Titeket választottunk a fotózáshoz!!!! Nézegetjük az ismerősök esküvői képeiket és a mienk közelébe se érnek!!!"

    Juci és Robi
  • "Nagyon szépen köszönjük a rengeteg képet, nagyon tetszettek! Olyan jó, hogy mindenki meg lett örökítve. Sok képet csináltak a rokonok is, de azok közel sem lettek ilyen jók. Köszönjük szépen nektek."

    Noncsi és Zoli